Rám nézett a napsugár

október fényes hajnalán,

mosolyogva intett nekem.

„Ki az ágyból kicsi lelkem”.

Nevet, tombol napleánya,

fénytengert zúdít a tájra,

megnyújtja az őszi képet,

csodássá téve a vidéket.

Október tizedike,

málna érik a kertembe’,

édes és zamatos szeme

kacagva simul kezembe.

Naptár szerint az ősznek vége,

de az emberek örömére

nevet, virít a napsugár,

csodás ez a kései nyár.