Húzza a föld a felhőket,
békésen nézem az eget.
Erdőnek titkos neszét,
felém hozza az szél.
Repülve hullnak a levelek,
a csipkebokor pirosan integet.
Elszáll az időnk, a tér összemegy,
nehezen viselem már a terheket.
A reménynek édes csírája
megbújik az őszi világba.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
