Rám nézett a napsugár
október fényes hajnalán,
mosolyogva intett nekem.
„Ki az ágyból kicsi lelkem”.
Nevet, tombol napleánya,
fénytengert zúdít a tájra,
megnyújtja az őszi képet,
csodássá téve a vidéket.
Október tizedike,
málna érik a kertembe’,
édes és zamatos szeme
kacagva simul kezembe.
Naptár szerint az ősznek vége,
de az emberek örömére
nevet, virít a napsugár,
csodás ez a kései nyár.